Ökoiskola

Kapcsolódó képA Bolyai János Általános Iskola Ökoiskola címet vett át 2008. június 6-án Oláh Lajos környezetvédelmi államtitkártól és Brassói Sándortól az oktatási tárca főosztályvezető-helyettesétől a fővárosban.

Az elmúlt négy év során 354 közoktatási intézmény (általános és középiskola, valamint óvoda) nyerte el ezt a megtisztelő címet. A 2007/2008-as tanévben kiírt pályázaton 84 intézmény vehette át pályaművéért az Ökoiskola címmel járó oklevelet. Az Ökoiskola cím azon iskolák munkájának legmagasabb szintű állami elismerése, amelyek iskolafejlesztési, pedagógiai munkája kiemelkedően magas színvonalon képviseli a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiája értékeit.

A cím elnyeréséhez munkatervet kellett összeállítani az Ökoiskolák közel 90 tételből álló kritériumrendszere alapján. Fontos szempont volt, hogy a Pedagógiai Programban, illetve az iskola Helyi tantervében meghatározó szerep jusson a környezeti nevelésnek, valamint fenntarthatóság kérdéskörének.

Iskolánk a szülőkkel, illetve a helyi közösségekkel együttműködve részt vesz a környezeti problémák vizsgálatában, megoldásában. Évek óta jól működő környezetvédelmi tevékenységet folytatunk.

Az ökoiskola nem egyszerűen a környezeti nevelés szervezeti kerete, hanem egy új pedagógiai minőség létrehozásának eszközrendszere is. Nagymértékben támogatja a tanulói kompetenciák közül a társadalmi részvétel képességének fejlesztését azáltal, hogy környezettudatos, aktív, cselekvő állampolgárok neveléséhez nyújt segítséget.

Az "Ökoiskola" cím elnyerése az iskolánk számára a következő előnyökkel jár:

A nemzetközi kritériumokkal összhangban kialakított magyar "Ökoiskola" kritériumrendszer az iskola megkülönböztető minőségjelzője, mely vonzóvá teheti az iskolát a szülők számára, és pozitív külső visszajelzést jelent az iskola munkájáról a fenntartó számára.

Az állami kezdeményezésre létrejövő hálózat tagjaként nagyobb eséllyel vehetünk részt a környezeti nevelési, a fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos pályázatokon, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerünk bővül, a Hálózat programjai segítik szakmai fejlődésünket.

2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Földművelési Minisztérium ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA címet adományozott iskolánknak.

A sok éves hatékony környezetvédelmi munkának és a sikeres pályázatnak köszönhetően nyertük el a címet.

Pályázatok

Petőfi200
Erőszakmentes, egészségtudatos iskola
Örökös Boldog Iskola
Okosan a pénzzel
Határtalanul! - Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Örökös ökoiskola
A Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye
Pénz 7